Közlekedés

Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó tanfolyam


Munkád során szeretnél autókkal foglalkozni, de az autószereléshez nem fűlik a fogad? Akkor ajánlunk most neked egy másik foglalkozást, ami nagyon szorosan kapcsolódik az autókhoz, ez pedig a gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó szakma.

Szívesen dolgoznál gumiszervizben, vagy akár saját magad indítanál egy ilyen vállalkozást? Ahhoz hogy ezt megtehesd, el kell végezned a Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó OKJ képzést, melynek segítségével elsajátíthatod a megfelelő tudást ezen a területen.

A gépkocsi egyik legfontosabb része a gumiabroncs, hiszen ez az egyetlen felület, melyen keresztül autónk közvetlenül érintkezik az útfelszínnel. Nagyon fontos tehát, hogy megfelelő gumikat válasszunk. Ebben tud nekünk segíteni egy gumiszerviz, ahol rengetegféle abroncs közül választhatunk különböző árkategóriában.

Egy szerviz azonban nem csak a gumik kiválasztásában van a segítségünkre. A járműre való felszerelés előtt ugyanis szükség van a kerekek kiegyensúlyozására, vagyis centírozására, amit egy szakember tud elvégezni megfelelő műszerrel. A kiegyensúlyozás nagyon fontos, hiszen megakadályozza az abroncsok idő előtti kopását, illetve a kiegyensúlyozatlan kerék a kormány vibrációját is okozhatja.

Egy szakszervizben mindemellett futómű-beállítást is végeznek, mely során ellenőrzik, megfelelően vannak-e beállítva a kerekek és a tengelyek, ami azért elengedhetetlen, mert ha nem optimális a beállítás, akkor romolhat a jármű úttartása, így csökken a biztonság.

Egyértelmű tehát, hogy megfelelő szakemberre kell bíznunk autónk kerekeinek sorsát, hiszen ezek képezik a biztonságos közlekedés alapját.

Ha elnyerte tetszésedet a szakma rövid bemutatása, akkor jelentkezz a Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó OKJ tanfolyamra.

Gumiszerelő képzés

Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó OKJ tanfolyam – Tanulj keresett szakmát – megbízható gumiszervizre mindig szükség lesz.

A képzés során megtanulhatod, hogyan kell elvégezni a kerék gépjárműre való és a gumiabroncs kerékpántra való fel- és leszerelését. A tanfolyam elvégzése után képes leszel mobil és stabil kiegyensúlyozó gépeken a kerék kiegyensúlyozására, vagy éppen gumiabroncs illetve tömlőjavításra. Ezen kívül alkalmas leszel egy gumiabroncs szerviz üzemeltetésére is, ami lényeges, ha saját üzletet akarsz nyitni.

De nem muszáj csak szerelési munkákban gondolkoznod, hiszen ezzel a végzettséggel akár kereskedést is nyithatsz, vagy ami a legjövedelmezőbb, a kettőt egyszerre is csinálhatod.

Ne várj tovább, jelentkezz a képzésre.

Ha megtetszett ez a szakma, kattints a gombra induló tanfolyamainkért:

Kattints IDE budapesti tanfolyamunkért

Budapesten induló Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó tanfolyamunkat itt találod

Megtekintve 336 alkalommal
Építészet
Ács tanfolyam
Egészségügy
Boncmester tanfolyam
Mezőgazdaság
Állatgondozó tanfolyam